top of page

Munkatársaink

Akik nélkül nem működne az egyesület

DSC_6346.JPG

Koha Csaba

A MAFITA Egyesület elnöke

2006-ban kezdtem el a Mafita alkalmaira járni Bodó Gergő kérésére, hogy előadást tartsak a fiataloknak az alkohol káros hatásairól. Ezek után annyira megtetszett a társaság, hogy hamarosan állandó taggá váltam, később pedig társainkkal együtt elkezdtünk nonprofit szervezetként működni. 2010-ben választottak meg az egyesület elnökének, mivel Gergő barátom külföldre költözött. Szervezőként megfogtak a gyerekekkel való bizalmas beszélgetések, amelyek során mindig igyekeztem nekik támogatást és segítséget nyújtani a mindennapok terén. A mai napig is szinte minden fiatal szívesen megnyílik nemcsak nekem, de a többi szervezőnek is, ezzel hosszan tartó és erős kapcsolatokat létrehozva. Ezek a kötődések jelentik ma a Mafita alapját, biztosítva egy befogadó, és támogató közösséget a fiatalok számára.

IMG_20190305_231124.jpg

Szabó-Kovács Edina

adminisztratív háttér, irodakukac

Mindig is fontosnak tartottam azt, hogy a fiatalok találkozhassanak olyan értékkel, amely stabil alapokat adhatnak számukra, így már fiatal felnőttként, még az Egyesület megalakítása előtti időben részt vettem FÉK órák tartásában, és a pénteki klubok szervezésében. Élmény volt számomra azt látni, hogy a fiatalok mennyire vágynak arra, hogy az őket érdeklő témákról beszélgessünk velük,  és szerető, befogadó közegben milyen nyitottak tudnak lenni. Életem egyik legszebb emléke az a nyári MAFITA tábor, amelyben szervezőként a kisiskolás korosztállyal foglalkozhattam.

Időközben anyuka lettem, és pici gyerekek mellett sokkal kézenfekvőbb volt, hogy az Egyesület adminisztratív háttér-feladatiban vállaljak szerepet. 

IMG_20190225_114844.jpg

Várfalvi Péter

Technikai háttér, weblap, social media, nyári tábor, KlubPéntek, FÉK órák

13 éves koromban kezdtem el járni az egyesület által szervezett pénteki klubalkalmakra. Rengeteget tanultam, fejlődtem és mindeközben jól éreztem magam egy kiváló társaságban, nagyszerű szervezők között egy biztonságos helyen. Később jöttek a nyári táborok és onnan már nem volt megállás. Az egyesület pótolhatatlan része lett a mindennapjaimnak és életre szóló barátságok köttettek. Idővel nem volt kérdés számomra, hogy csatlakozni szeretnék a szervezők köréhez, mert ezzel is szeretném meghálálni és tovább adni mindazt a sok jót, amit kaptam.

Végzettségek: Biztonságszervező, Tűzvédelmi előadó, Munkavédelmi technikus,     Had- és biztonságtechnikai mérnök

IMG_20190305_230754.jpg

Vajda Villő

Nyári tábor, KlubPéntek, tanulószoba

9 évesen ismerkedtem meg a Mafita Egyesülettel, amikor először mentem táborba. Már elsőre nagyon tetszett a közösség, és miután minden évben visszajártam, 14 évesen csatlakoztam a klub alkalmakhoz is, ami nagyon jó döntés volt. A klubok biztosítanak a fiatalok számára egy olyan helyet, ahol beszélgethetnek, lazíthatnak, és elfelejthetik a problémáikat, vagy épp megoldást találhatnak rájuk. Ez a fajta nyitottság, és összetartás segít abban, hogy néha kiszakadjunk a mindennapok rohanásából, amire szerintem mindenkinek szüksége van. Miután rendszeresen besegítettem a klubok és táborok lebonyolításában, hamarosan a szervezők között találtam magam, és azóta aktív tagja vagyok a Mafita egyedülállóan erős közösségének.

Tanulmányok: Deák Ferenc Gimnázium speciális angol szak

52736399_1031996450327741_33853847441653

Vidákovics Alíz

Nyári tábor, Klubpéntek, FÉK órák, osztálykirándulás

16 éves koromban ismertem meg a Mafita egyesületet egy nyári tábor alkalmával. Emlékszem, hogy a második napon érkeztem, és izgultam, hogy biztos nehéz lesz a beilleszkedés.
Szerencsére nem így történt. Egy olyan közösségbe csöppentem, ahol nagyon könnyen tudtam új barátokat szerezni, és ezek a mai napig is kitartanak. A tábor után annyira beszippantott ez a jó hangulat és társaság, hogy nem hagyhattam ki a Klubpéntekeket és egyéb programokat.
18-19 éves koromban olyan szerencsés voltam, hogy én is önkéntes szervezője lettem az egyesületnek. Táborok, FÉK órák, Klub alkalmak, osztálykirándulások szervezésében, lebonyolításában aktív részvételt vállaltam. 2016-ban lediplomáztam, a Juhász Gyula Pedagógusképző karon, és azóta óvónőként dolgozom. A munka mellett azonban igyekszem továbbra is aktív tag lenni. Vidám és pörgős ember vagyok, de mindezek mellett, szociálisan érzékeny személynek is tartom magam. Így tehát, ha egy jót akarsz röhögni, vagy talán egy komoly beszélgetésre lenne szükséged, állok rendelkezésedre:) !

Végzettség: SZTE-JGYPK Óvodapedagógia

22491972_1560053140719644_14616427426763

Szabó Eszter

Nyári tábor, KlubPéntek

Minden egy nyári táborral kezdődött...beszippantott, magával ragadott és azóta nem ereszt el. Ez nem más mint a MAFITA!  20 évesen csatlakoztam az egyesület nyári táborának az önkéntes csapatához és azóta minden nyaram egyik fénypontja ez az esemény!
Fontosnak tartom, hogy egy olyan közeget teremtsünk a fiatalok számára ahol biztonságban érzik magukat, ahol segítséget kérhetnek és gondolataikat, kérdéseiket bátran megoszthatják velünk.
Ha vágysz egy olyan közösségre ahol kíváncsiak rád, ahol értékesnek tartanak és ez az érték nem teljesítményen alapul hanem azon hogy egyedi és különleges vagy, akkor itt a helyed közöttünk!
Végzettség: ELTE-TÓK Csecsemő és kisgyermeknevelő

IMG_20190227_171238.jpg

Kovács Aurél

Nyári tábor, KlubPéntek

2016 elején egyik szervező társam megkérdezte, hogy volna-e kedvem részt venni gyerekek nyári táboroztatásában a Mafita égisze alatt. Miután tisztáztuk, hogy mi az a ’mafita’ nagy örömmel mondtam igent. Azóta boldogítom a Mafita apraja-nagyját, és továbbra is elsősorban a nyári táborok szervezésében, le(túl)bonyolításában veszek részt.Budapesten élek és dolgozom gépészmérnökként, ezért a többi egyesületi programból, feladatból csak alkalmanként (ahogyan épp időm engedi) tudok részt vállalni.A táborban fő „szakterületem” a játékprogramok, vetélkedők szervezése.

Végzettség: BME Mechatronikai mérnök BSc

További munkatársaink


Azon önkéntes szülők, barátok, ismerősök, családtagok, pedagógusok akik időt, energiát, szaktudást, pénzt és anyagi javakat nem kímélve segítik munkánkat évről évre, vagy akár egyszeri alkalommal. Mindannyiunk munkája egységesen szükséges, hogy a jövőnket egészséges lelkületű, teljes életet élő emberek élhessék. Köszönjük a támogatást!

bottom of page